Crème caramel, mondják a franciák. Szinte ezt mondjuk mi is: karamellkrém, selymesség, becézés és életigenlés. Mindez egy kis csuporba zárva. Csodálatos, hogy szorulhat ennyi íz ilyen apró edénykébe. De hát tudjuk, sok jó íz kis helyen is elfér. Most megmutatjuk, hogy nem kell érte trendi bisztróba, étterembe menni.

A karamellkrém a krémfélék fordított alfajába tartozik – hivatalos nevén crème renversée -, ami mindösszesen csak annyit jelent, hogy miután vízfürdőben elkészítjük (akárcsak a crème brûlée-t), kihűtve egy tányérra kiborítjuk.A karamellkrémnél az aljára kerül a karamellizált cukor, a brulée-nél a tetejére. Bár ha számításba vesszük, hogy a karamellkrémet kifordítjuk egy tányérba, akkor máris nincs különbség a karamellréteg földrajzi elhelyezkedésének tekintetében, az állagában azonban van:  frissen ráégetett, ropogós karamellkalpag fedi a brulée-t, alanyunkat viszont   lágy, az oldalán szószként leomló karamellsál bugyolálja be.

Itt egyébként rögtön fel is vetődik egy komoly tálalási problématika, ugyanis a fentebb említett első tétel, miszerint a karamellkrém kifordíttatik – ezért is crème renversée, ha még emlékeztek –, újabban gyakran megkérdőjeleződik. Elmélet sok van a miértre, mondok is néhány tetszetőset: izgalmas dolog belekanalazni a krémbe, és az alján felfedezni a meglepetéskaramellt, amelyről persze tudtuk, hogy ott lesz, de ösztönszerűen szeretjük a felfedezéseket. Másik: vannak, aki félnek kiborítani a krémet, mert a karamell hajlamos fröcsögni, amit rosszul visel a Chanel-kiskosztüm, noha aki Chanelben borítgatja ki a karamellkrémjét, az csak azért teszi, mert épp szabadnapos a szobalánya, így a vesztesége könnyen orvosolható. Akinek nincs – vagy épp nem visel – Chanel kiskosztümöt, és a krém kiborításától sem retteg, az talán szimplán csak lusta, illetve nem akarja megkockáztatni, hogy a karamell tetemes része bent ragadjon a formában.

Mi az utóbbiak közé tartozunk.  Persze, a gond kiküszöbölhető azzal, hogy a formát forró vízbe állítjuk egy percre, vagy még profibban és pláne látványosabban kis gázégővel körbemelegítjük a forma oldalát és alját. De igazság szerint,  újabban rászoktunk a kiborítatlan karamellkrémre.

Hozzávalók:

500 ml tej (legalább 2,8%-os)

150 ml tejszín

4 tojás

100 + 150 g barnacukor

1 rúd vanília vagy 1 kiskanál vanília-kivonat

Elkészítés:

1. A 150 g cukrot tegyük egy nyeles lábasba, és lassú tűzön olvasszuk fel, majd nagyobb lángon karamellizáljuk. Legott forrón öntsük 6 kis forma aljára, igazságosan elosztva. A sütőt kapcsoljuk 150 fokra, az edénykéket állítsuk mély tepsibe.

2. Ha vaníliarudat használunk, vágjuk hosszában ketté, s a kikapart magjaival együtt tegyük a tejbe meg a tejszínbe, amit felmelegítünk, de nem forralunk. Egy tálban keverjük habosra a maradék 100 g cukrot a tojásokkal, majd folyamatos keverés mellett lassan öntsük hozzá a forró tejet. A vaníliarudat dobjuk ki, ha vanília-kivonatot használunk, azt elég most hozzákeverni. A sodót osszuk szét a tálkákba, helyezzük a tepsivel együtt a sütőbe, majd öntsünk a tepsibe annyi forró vizet, amennyi nagyjából az edénykék feléig-háromnegyedéig ér. 45 percre gőzölöghetnek a sütőben, majd vegyük ki, hagyjuk kihűlni, és kanalazzuk be.

3. Ki is boríthatjuk valami szép kis tányérra, az ehhez szükséges trükköket már megosztottuk fentebb.

Forrás: http://hvg.hu/