A torma gyógyhatásának hála már évezredek óta kedvelt és termesztett növény volt, először főleg az őshonos termővidékein, Oroszország déli vidékein, de hamar utat talált magának Egyiptomba, majd a Földközi-tenger teljes térségét meghódította.

A torma gazdag rokonsággal bír, közelebbi és távolabbi rokonai szintén az ember által szívesen termesztett növények, mint például a káposzta, a karfiol, a brokkoli vagy a manapság világszerte nagy népszerűségnek örvendő japán vízitorma, a wasabi.

A rokonokkal ellentétben a tormát sok évezreden keresztül jobbára csak az emberi szervezetre gyakorolt hatása miatt termesztették. Már az ókori egyiptomiak is tisztában voltak vele, hogy a tormával kezelhetőek a különféle húzódások, zúzódások, előszeretettel alkalmazták hát- vagy derékfájás kezelésére is. A görögök afrodiziákumként tekintettek a tormára, szirup formájában köhögéscsillapításra, illetve a megfázás tüneteinek enyhítésére használták. A tuberkulózis és a reuma kezelésére rendszeresített növényre a zsidók már nem csak gyógyszerként tekintettek, hanem a tavaszi ünnepkörben fontos szerepet kapó szédertálon is megjelent a torma, azaz a keserűfű, a máror, amely a zsidó ősök keserű életére emlékezteti a vacsora résztvevőit. A keserűfű azonban nem csak a rabszolgasort juttatta a zsidók eszébe, hanem lehetőséget kínált a tormának, hogy fűszerként is megmutassa magát. Az általunk kedvelt ecetes torma igazi askenázi zsidó étel, amely megalapozta a torma későbbi útját is, hiszen a 12. századi írásokban már szereplő étel a zsidó közösségeknek köszönhetően egész Európában elterjedt és meghonosodott.

A reneszánsz idejére Európa délebbi részein már ismert és kedvelt volt a torma, a 16. század végére Angliába is megérkezett, állandó kísérőjévé vált a marhaételeknek és az osztrigának, sőt az angol postakocsi állomásokon is tartottak tormát, amivel a kimerült utazókba lehetett gyorsan életet lehelni. A torma kulináris értékeiről először John Gerard írt az 1597-ben kiadott Gyógynövények című művében, ahol a torma - már korábban ismertetett - egészségre gyakorolt hatása mellett azt is megemlítette, hogy a németek előszeretettel fogyasztják hús- és halételeik mellé.

Az angol kalandnak köszönhetően a torma meghódította Amerikát is: a korai telepesekkel érkezett Észak-Amerikába, ahol már a 19. század elejétől kezdve termesztették, majd 1869-ben egy John Henry Heinz nevű úr - az édesanyja egyik receptjét alapul véve - készített egy üvegnyi tormakrémet. A torma addigra igencsak népszerűvé vált a bevándorlók között, éppen ezért az előre elkészített, bekevert krémre nagy igény mutatkozott.

Ami nem is csoda, hiszen a torma pucolása nem csak időigényes és macerás, hanem kifejezetten kellemetlen is, mivel a mustárolajhoz hasonló anyag szabadul fel a gyökérből, ami erőteljesen kikezdi a nyálkahártyákat. A felszabaduló erő azonban viszonylag gyorsan elillan a tormából, így annak megőrzése érdekében ecettel szokás tartósítani, illetve a frissen reszelt tormát jól záródó üvegben lehet tárolni.

A lereszelt torma csípősségének megőrzésében segíthet, ha a bedobozolt erőt a hűtőben vagy esetleg a fagyasztóban tároljuk. De mivel maga a gyökér hűvös, árnyékos helyen sokáig eláll, érdemes az utolsó pillanatban lereszelni a tormát, hogy biztosan friss és erős legyen.

A jól ismert ecetes tormán kívül sokféle módon felhasználhatjuk még a csípős gyökeret. A reszelt tormát nem csak különféle húsok, kolbászok mellé adhatjuk, hanem egy-egy teáskanálnyit elkeverhetünk a reggeli rántottánkba, frissítő reggeli itallá varázsolhatunk vele egy pohárnyi paradicsomlevet, feldobhatjuk vele az előre összeállított salátákat, különféle édes pácok ízét mélyíthetjük vele, így például adhatjuk mézes vagy lekváros pácokhoz is.

Különféle mártásokba is nyugodtan kerülhet egy evés torma: a házi hamburger szószába, a pizzához készített mártásba, a sült krumpli vagy a friss spárga mellé kínált majonézbe, de a szendvicskrémek világában is megállja a helyét.

Készíthetünk tormás tojáskrémet, kipróbálhatjuk a tormával ízesített avokádókrémet, a reszelt tormával könnyedén ízesíthetjük a különféle sajtkrémeket, mártogatósokat is. Ha nem adunk túl sokat a szószokhoz, mártásokhoz, akkor a torma nem uralja el a fogásokat, ízével, csípősségével belesimul a fogás ízvilágába.

Kevés tormát adhatunk a húsleveshez is, de különféle krémlevesekhez is keverhetjük, illetve a köretként kínált pürék ízét is kiteljesíthetjük egy kevés tormával. A céklás fogások csak úgy vágyakoznak a torma után, így nem csak céklával kevert ecetes tormát készíthetünk, s nem csak tormával ízesíthetjük a télire eltett savanyított céklát, hanem a különféle céklasaláták, céklakrémek és cékla alapú levesek esetében is ügyesen használhatjuk a tormát.

Az ecettel finoman egyensúlyba hozott reszelt tormát a majonézen és a céklán kívül mással is elkeverhetjük. Készíthetünk almás tormát, de akár aszalt szilva felhasználásával szilvás torma is kerülhet az asztalra.

Bár a torma útja gyógynövényként indult és manapság is nagy elismeréssel adózunk jótékony hatásainak, nem kifejezetten arról a gyógynövényről van szó, amelyből könnyedén nagyobb mennyiséget képesek lennénk megenni. Ennek ellenére érdemes megemlíteni, hogy nagyon magas a C-vitamin tartalma, sok benne a folsav, a kálium, a kalcium, a mangán, és igen magas a rosttartalma is.

Forrás: http://www.mindmegette.hu