Az unokaöcsém háromévesen kezdett barátkozni a zöldborsóval. A tányérjából kipöccintett szemet ujjai közé szorította, mesélt neki, nyomkodta, majd bedugta az orrába. A következő borsószemmel még mélyebbre tolta az elsőt. Aztán jött még egy. Meg az utolsó. Az ügyeleten ülve azon merengtem, vajon miért hitték a görögök, hogy a gyerek olyan kis növésű ember, aki nem szereti a zöldséget.
Fogalmam sincs, hogy fog folytatódni Dávid és a borsó története, azt a tanulságot viszont már most levonhatjuk, hogy a gyerek és az étel viszonya messze túlmutat az ízlésen. Ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan lehet válogatós, burgerfüggő, brokkoliköpködő kölykünket élhetőbb étrend felé terelni, először meg kell értenünk a finnyásság fejlődését. Kezdjük rögtön azzal, hogy mindenről ön tehet!
A gyerekek hajlandósága ugyanis az új vagy különös étel elfogadására örökletes.
Ha anyu is hátrahőköl egy tál gőzölgő mángoldtól, akkor jobb, ha nem álmodozik tököt követelő gyerekről. Marad a rántott hús. Persze a gének nem determinálnak a szegényes táplálkozásra, a korai tapasztalatok, a kultúra és a kor egyaránt formálják utódaink ízlését. A nyelv ízlelőbimbói már a magzati kor ötödik hónapjára kifejlődnek, és az első ízélményeink az édeskés magzatvízből és az édes, zsíros, kicsit sós anyatejből erednek.
Ezért olyan megnyugtató a csoki. Ha az anya sok csípőset vagy erősen fűszeres ételeket eszik a terhesség alatt, a gyereket is vonzzák majd az intenzív ízek. Aki pedig sokáig él anyatejen, később kevésbé bolondul majd a junk foodért.
A cikket IDE KATTINTVA olvashatod tovább!!
Kommentáld!