Mi van ebédre? Nem ebédeltél? De igen, és? És dőlt a „hát ezért fizetjük a menzát” része a párbeszédnek, minden egyes nap.

De én komolyan vettem a szervezetem fejlődését, a menza csak előételnek számíthatott. Fehérjét és minőséget akartam, nem logisztikai hadgyakorlatot.
Ezt a középiskolámban olyan komolyan vette a tantestület, hogy az egész délelőttöt elcsúsztatva, 7:40-kor kezdődött a tanítás, ne kelljen már sorba állnunk a közgázzal közös ebédlőben. Hogy mit eszünk? Kit érdekel?

Olcsón csak szénhidrátokkal lehet jóllakatni a népet, a közétkeztetésben mélyen hallgatnak a minőségi éhezésről. Összekarcolt műanyag tányéron dúskálhatunk a tésztában, rántással túlszaporított főzelékben, buktában és fasírtban. A lisztben. A valaha volt legsikeresebb liszt liszttel kompozíció a grízes tészta. Szeretem, pedig más kultúrkörből származó férjem szerint ez a megtestesült szocializmus.

Félek, az ő ítélete közelebb áll a valósághoz, mint a mi vak romantikánk. Elronthatatlan étel, de sok múlik a lekvár minőségén. A menzára a moslékszagtól terhelt hátsó bejáraton minden lekvárok legalja, zsírpapírral elválasztott sárgabarackíz- téglák érkeztek.
A téglák ugyanitt távoztak műszak végén, a szocializmust építő konyhás nénik szatyraiba csempészve. Ennél a hátsó bejáratnál szívtuk el életünk első cigijeit – én az utolsót is. A grízes tésztára már sok vízzel feljavítva kaptuk a kockadzsemet, csak így juthatott belőle a konyhás nénik gyerekeinek is. A tésztánk ettől nem lett sokkal rosszabb, a kockadzsem aromája már úgyis betett neki. A lisztbe lehet zöldségeket is keverni.

Kész szerencse, így vittük be a vitaminokat. Már ami a szétfőtt zöldbabban, kelkáposztában, feles borsóban megmaradt, az mind a miénk volt. Meg a habarás. Egyszer főztem menzás cukorborsó-főzeléket olasz divatkommunista fiataloknak. Kiváló lett, a borsó és a habarás fele-fele arányban tartotta egyenesen az ég felé a beleállított kanalakat. Természetesen jól megcukroztam. Többet nem kérdezgettek csillogó szemmel, irigykedve a szockóban eltöltött gyerekkoromról, csendben rágcsálták a 36 hónapos parmezánjukat.

A paradicsomlét is be lehet rántani, ezzel a módszerrel juthattunk rendszeresen paradicsomos káposztához, paradicsomos krumplihoz, ritkán töltött paprikához, amik közül legalább egyet szívből gyűlöl minden magyar.
Külföldieket is csak a legritkább esetben lehet ezekkel megetetni, a cukrozott változattal szinte biztos, hogy nem. Pedig a menzán az ment, paradicsom édesen. Leves, mártás, mindegy, cukrot neki!
A gyümölcsszószok savanyúak voltak, de azoknak jól áll. A főtt hús piszke-, meggy vagy az édes almaszósszal, fahéjjal, szegfűszeggel fűszerezve és némi technológiai változtatással (ami a liszt elhagyását jelenti) ma is vállalható, és értékes, izgalmas fogás.

A liszt nem kímélte a húsokat sem. A ritkán megjelenő főtt húst leszámítva a bélszínroló, a sápadt csibefasírt vagy a böfögtetőre szétfokhagymaporozott fasírt mind gazdagon adagolt zsemlével, zsemlemorzsával készült.
De volt ennél rosszabb. A főépülettől külön álló menzát jelentős futóversennyel kellett megközelíteni. Magas voltam, nem sportos, első helyem a tornasorban ilyenkor mit sem ért, várhattam. Aznap talán mindenki beteg lehetett, engem ért először a sokk: a pörköltben a hús vizes, teljesen ízetlen és szagtalan. Az értelmiségi szülők gyerekének önbizalmával tettem szóvá a sérelmet. „Szója, gyerekek, nagyon egészséges” – jött a válasz. Brr!

Később anyám is lelkesen próbálta átnyomni a családi védőbástyákon a szerinte „fűszerezéssel olyan, mint a hús”-t, de elbukott, rendre szerencsétlen foxim kapta meg az álpörkölteket. A menzákon változatlanul ebben a szerepben küzdenek vele, nem merik őszintén felvállalni a szójababot.

Hasonló ízherélést szenvedett el a slágertészta, a diós. Egészen a dejó megjelenéséig jó volt, de az aromával felütött napraforgómag teljesen kiszorította a drágább diót, s vele együtt az élvezetet is. Ma már menzákon egyáltalán nem, étteremben, cukrászdában is csak magas árkategóriában lehet dióval találkozni. Pontosan tudom, allergiás vagyok rá, ahogy arra is, amikor diósnak nevezik a dejós ételeket.

A pénteki édességnap – frankfurti leves mellé – csak azért jöhetett létre, mert a lisztet kiválóan lehet élesztővel szaporítani, majd megtölteni egy dobókocka piros vagy sárga gyümölcsízzel. A buktában hiába vártuk volna a tészta és a töltelék egészséges arányát, az a lehetőség hazavándorolt a mindenkori hátsó ajtókon kicsempészett szatyrokban.

A pénteki édesség országos kampány volt, ma is így van. A rendszeresség jót tesz a gyerekeknek. A menza nem sokat változott. Talán több a zöldség, és sajnos elszaporodtak a porokból készült, állományjavítókkal terhelt fogásokat kínáló ebédlők. De a liszt megmaradt.
Kis bajnokok reggelije

A legtöbbször elhangzó indok a reggeli elmaradására az általános sietség. De nézzünk magunkba, most komolyan, nagy baj, ha pizsamában vagy hálóingben állunk a tűzhely mellett?

Legfeljebb példamutatásból nem jeleskedünk, de mikor egy hajnali órán gyermekünk egy újabb napjának beindítása van műsoron, a reggeli nem eshet a példamutatás nevű homályos fogalom áldozatául.
Persze még jobb, ha már felöltözve tüsténkedünk, sőt ha már előző este megterítjük az asztalt, súlyos perceket nyerhetünk. Az, hogy ehhez esetleg negyedórával előbb kell felkelnünk, semmi ahhoz a feltöltődéshez képest, amit a családdal eltöltött következő tizenöt perc ad. Az sem kifejezetten hátrány, ha a ruhák, cipők már kikészítve várják, hogy magukra aggassa őket gyermekünk, ha pedig a könyvek már estétől az iskolatáskában várják megadóan az indulást, elmondhatjuk, sínen vagyunk, a reggeli leckeírás meg maradjon csak a rémtörténetek szintjén.

Az előző este a távirányító eldugására szánt idő másnap reggel megtérül, mert – mint tudjuk – már az ókori Rómában is alapszabály volt a reggeli tévézés tiltása.
Melyik szülő ne adna meg mindent gyermekének? Egy jó reggelivel még az éjszaka lebontott glükózt is pótolhatjuk, a koleszterin szintjének beállítása pedig nagyon fontos az anyagcsere szempontjából. A reggeli találkozás a tápanyagokkal kutatások szerint fiatal korban jó hatással van a növekedésre is, arról nem is beszélve, hogy a reggeli étkezés az agyon kívül alaposan beindítja a testet is. A reggel rendszeresen étkezőknek nő a teljesítménye, jobban tudják figyelmüket összpontosítani, és bármilyen hihetetlen, magatartásból is jobb jegyeket kapnak. Akik pedig a reggeli helyett a rohanást választják, azoknak csak a hiány jut, mégpedig a napközben szükséges energia negyedének vagy akár harmadának hiánya.

A „nem vagyok éhes” című nyögdécselést már mindenki hallotta, bizonyítsuk be, hogy nem adjuk fel könnyen a harcot! A legkisebb is számít alapon bármilyen kis mennyiség elfogadtatását elkönyvelhetjük sikerként, arra azonban ügyeljünk, hogy ha ennek vita vagy veszekedés az ára, az bizony többet árt, mint a be nem vitt kalória, hiszen egy erőszakoskodással indított napnak az álmoskönyv szerint nincs jó hozadéka.

Egyáltalán nem rajong az a kölyök a hagyományos reggelikért? Legszívesebben kakaós makarónit enne, vagy esetleg egy spagettis szendvicset? Ne bánkódjunk, készítsünk valami kedvére valót, hiszen a lényeg, hogy egyen, nem pedig az, hogy az összeállítást normálisnak tartjuk-e!

Jobb persze, ha egészséges dolgokkal, például gyümölccsel turbózzuk az extrém kívánságokat, az pedig a saját reggelünket is színesíti, ha a bennünk szunnyadó kreativitást már 6 óra 43-kor felszínre hozzuk. A képzelőerő a reggeli tálalásakor is csodákra képes, amíg gyermekünk szénhidrát- és fehérjebeviteléről gondoskodunk, újra elgondolkozhatunk azon, vajon helyes döntés volt-e abbahagyni a rajzszakkört a művelődési házban.

A fehérje és a szénhidrát a két legfontosabb útravaló, a tojás, a tej, egy kis gyümölcs túróval vagy joghurtba mártogatva remek indítás, ahogy egy gyümölcsturmixnak
sincs párja. Mit szólna egy zabpelyhes muffinhoz, vagy egy egyszerű müzliszelethez egy pohár tejjel? A választ persze úgyis a gyerek adja meg, vegyük azonban figyelembe, hogy életkoronként változik csemetéink ízlése. A nagyobbakat cserébe viszont már simán bevonhatjuk a menü összeállításába, hiszen ez még örömet is szerezhet.

És ki mondta, hogy nem ehet a gyerek séta közben az iskolába vezető úton? És mi történik, ha az autóban falatozik, tényleg probléma, ha morzsás lesz az ülés? Végezetül ne feledjük, egy jó reggeli legfőbb ismérve, ha a gyerek néhány percre úgy érzi, nincs is aznap iskola!

Péter Anna írása

További izgalmas cikkek IDE KATTINTVA érhetőek el