Egyetérthet -e egy hivatásos kritikus és egy l’art pour l’art éterembe járó hétköznapi halandó? Sorozatunkban erre keress ük a választ. Hivatásosunkról legyen elég annyi, hogy dolgozóként hosszú éveket húzott le működő éttermekben , tudja tehát, mi hogy működik . Kilétét viszont nem szívesen fednénk fel, mert a következő hónapokban is tesztelni fog , ha azonban felismerik , az könnyen vakvágányra terelheti az objektív, vagy éppen kritikus szemlélődést . Amatőrünk heti , kétheti rendszerességgel jár étterembe , szeret jókat enni, és szereti , ha a pénzéért azt kapja, ami jár. A kiválasztott helyre külön-külön és más napokon mennek , és soha nem fedik fel, hogy nekünk dolgoznak.
Véleményük olykor egyezhet, de nyilvánvaló, hogy ugyanazokat a dolgokat másként látják. És a legfontosabb: fogyasztásukat kifizetik, szívük a helyén, szemük nyitva, és nem kérnek elnézést.

Terepszemle

András, 48 az amatőr tesztelő

A Forgó éttermet Dunabogdányban családommal már régóta ismerjük. Mivel kisebbik fiam egyik kedvenc helye volt a Fellegvár, a nagyobbik pedig a bobpályát kedvelte, sokat jártunk hétvégenként Visegrádra. Kora délután, hazafelé majdnem mindig a Forgóban ebédeltünk, még akkor is, ha kicsit várni kellett az asztalra. A fiaink már nagyobbak, csak ritkán tartanak velünk, így most kettesben keltünk útra feleségemmel.
Ezúttal szerencsénk volt, bár szombaton érkeztünk, ráadásul ebédidőben, a parkolóban és az étteremben is volt hely, méghozzá a teraszon. Így az étlap átböngészése után (amelyen azért szerepelt egy-két ismerős étel régebbről) fel is adtuk rendelésünket.

Terepszemle

Spiller Árpi, a mi emberünk

Egy fülledt augusztusi kora estén úgy döntöttünk, hogy a híres Ó utcai latex-fétis klub helyett azzal áldozunk a mazochizmus oltárán, hogy belevetjük magunkat a Dunakanyarba tartó forgalomba. Ilyenkor alkotnak ugyanis dugót a jetskis utánfutós terepjárókkal villantók a hétvégére a telekre tartókkal. A Forgóba készültünk, Dunabogdányba, ahol tételünk szerint a fővárosi kirándulók nagyrészt hétvégi ebédjüket költik el, de a parkoló színültig telve. Bár a mondás szerint a magyar ember, ha teheti, mindent lebetonoz, esküvőt pedig szombaton tart, mi péntek este mégis egy esküvő közepébe csöppenünk. Egyáltalán nem bánjuk az olyan szívet melengető momentumok miatt, mint mikor a násznép egy piknikus alkatú tagja egy méretes vízipipával rohangál az étteremben, a két család közti jobb megértést elősegítendő. Valószínűleg illatos dohányt pöfékelnek vele a fiatalok,
néha a teraszra kiiramodva.

Részemről ötös a gondolatért és a kivitelezésért, s ezúton is sok boldogságot kívánok az ifjú párnak. A beltér nem hivalkodó, amolyan vidéki jobbétterem-hangulatú, a magyaros étlaptól pedig egyenesen lázba jövünk. Azért jöttünk ugyanis, hogy a naplementében együnk egy jót, nem pedig azért, hogy csillagokra vadásszunk.

Az étterem teljes kritikáját IDE KATTINTVA olvashatod!